Ezzel a posttal egy bizonyos körben szerintem ugyancsak népszerűtlen leszek, de őszintén szólva ezt a véleményemet most büszkén felvállalom. Megvilágítom több oldalról is a kérdést, amelyről szót ejtek, még úgy is, amelyből kiderül, hogy nagyon is lehetséges, hogy csak az irigység beszél belőlem, de hallgattassék meg. Többször, több kontextusban is elhangzott már: jobb kint, mint bent...

Adott tehát a mi kis szeretett Fővárosunk, s annak már jóval kevésbé kedvelt közlekedési társasága, a BKV Zrt. Ez a három (na jó, aki alapos, annak hat) betű napjainkra elfoglalta méltó helyét az olyan szitokszavak között, mint mondjuk a b.zmeg és társai. Hónapok óta tartó várostúrás egy állítólag szakmaiatlan és gazdaságtalan terv alapján épülő metró miatt, hat napig tartó munkabeszüntetés és állandó bosszankodás, milliárdos végkielégítések, az informatikai igazgató pedig - aki, sicher, ami sacher, Szegedre menekült és megváltoztatta külsejét, de szegénykémnek még így sem jött be a dolog, és elkapták - a pendrive-ján hordozza a bizonyos körök lebuktatásához létfontosságú információkat.

Na és persze az új Alstom-szerelvények, amelyek fantomként hol előtűnnek, hol visszasüllyednek a ködbe. Késedelmes szállítás, kötbérharcok, tesztelési problémák szegélyezték e járműtípus útját, melyet az utasok még mindig nem próbálhattak ki, talán majd márciustól, vagy esetleg áprilistól, az utolsó ígéretek szerint. (Egy másik postban majd részletes kronológiát írok a Metropolis-történetről, most nem terhelem ezzel a figyelmeteket).

A BKV-figyelő blog tulajdonosa most ismeretlen tettes ellen hűtlen kezelés miatti feljelentést fontolgat Kocsis Istvánnak eljuttatott levele szerint. Ez az, amitől totál kinyílt a bicska a zsebemben. Gál Mihályt, ply-t, a flipp.hu főszerkesztőjét én személy szerint egy hihetetlenül nagyképű embernek tartom, és egyszerűen nem vagyok hajlandó elismerni, hogy valaki személyisége ennyire eltorzuljon, csak mert jelentős társadalmi párbeszéd alakult ki a blogján, és mert sokan olvassák és támogatják őt.

Az ellenoldal most persze azt mondhatja, irigy vagyok a népszerűség miatt, és amiatt, hogy a srác előtt rengeteg lehetőség van (pl. behívták a BKV tervezett új honlapjának bemutatójára, stb.). Talán igazuk is van, de mindezt leszámítva a nagyképűségét továbbra sem tudom megérteni, tekintettel arra, hogy más, igen népszerű blogok tulajdonosai egyáltalán nem mentek el ebbe az irányba (ld. Szertár, vagy Isolde, mindketten díjnyertesek, és a nagy arcnak egyiküknél sincs nyoma). Gál pedig amint érzi a társadalom jelenlétét, egyből úgy hiszi, ő lett az Isten.

Hiába volt már hét éve, jól emlékszem arra a májusi napra, harmadikára. Éppen egy nagyon kellemes, egész napos villamoskirándulásról voltunk hazatérőben, szerelvényünkkel még a Hoffherr Albert utcai vágányt is bejártuk (amely összeköttetést biztosított a 42-es és az 50-es villamosvonalak között, azonban menetrend szerinti forgalom nem zajlott rajta már jó ideje). A Határ útra való megérkezésünkkor azonban kiderült, hogy valami nincs rendben. Valami nagyon nincs rendben. Emberek százai jöttek elő a metróaluljáróból, és a hátamon végigfutott a hideg... ennyien csúcsforgalom idején sincsenek a csomópontban, valami rendkívüli történhetett odalent! Hamarosan végigszáguldott a hír a kiránduláson résztvevők között: tűz van a metróban! A rendőrség és a tűzoltóság az egész környéket lezárta, így a villamosos túra befejező részének útvonalát módosítanunk kellett. Vissza az ötvenes vonalon, ismét keresztül a Hoffherr Albert utcán, majd a negyvenkettesen újra a metróhoz, és innen tudtunk beállni a kocsiszínbe, ahol véget ért a menet.

A híradásokat persze figyelemmel kísértem aznap, várva, lesz-e szó a különleges eseményről. A dolog teljesen hétköznapian kezdődött – bár lehet-e valaha is az ilyesmi hétköznapi? –, valaki a metró elé ugrott. A helyzet azonban innentől bonyolódni kezdett. A szerelvény rossz helyen állt meg, és amikor áramtalanítottak, rövidzárlat keletkezett, az elektromos tűz pedig végigszaladt a kocsi oldalán. A menekülő utasok kitörték az ablakokat, hogy a lángok és a füst elől mielőbb a szabadba érjenek, szerencsére nem történt komolyabb sérülés.

Nem sokkal később – pár héttel az esemény után – a Kőér utcai metrótelepre voltunk hivatalosak, ahonnan forgalomba adják a hármas vonal szerelvényeit. Miután részletesen bemutattak nekünk mindent, és megígértették velünk, hogy nem készítünk fényképet, még azt a – szerelvényéből kisorozott – metrókocsit is szemünk elé tárták, amely az előbb leírt események főhőse volt. Idegenvezetőnk rámutatott a látványos külsérelmi nyomokra, égésfelületre, üres ablakkeretre.

Hogy miért most írom ezt le? Mert ma ezzel a kocsival utaztam hazafelé. Évek múltán már semmi nem látszik rajta, mindössze néhány hónapig volt üzemen kívül. Ez volt a 3033-as pályaszámú, Oroszországból, a Mityiscsi Gépgyárból származó 81-714 sorozatú metrókocsi.

Azt hiszem, többször is meghasonlottam önmagammal. A blogok mániákusa vagyok, ugyanakkor a sajátjaimat méltatlanul elhanyagolom... (pedig ha folyamatosan vezetném, az idén hét éves NowHere már a nagyok között lehetne... aha, persze, szeretnék nagyot álmodni :D) A magyarországi blogbummot, azaz a webnaplók számának ugrásszerű megnövekedését ugyanis elég sokkal sikerült megelőzni.

Nem mondom, hogy nem volt megörökítésre méltó esemény az életemben (dehogynem), nem mondom, hogy időm sem volt (néha azért előfordult), azt viszont igen, hogy nem voltam eddig sem túl lelkiismeretes a blogolást illetően, valami rendszert kéne belevinni, mondjuk minden reggel egy órával előbb kelve megírni az előző napi történéseket (pfúj...), vagy minden este (akkor meg túl fáradt vagyok...) hát hogyan tovább? ;)

Az újrakezdésre most az ad apropót, hogy párommal a ma délelőtt és kora délután hullott hóból hócicát építettünk a lépcsőház bejárata előtt, és bár nekem a Tom és Jerry Spike-ját/Killer-jét juttatja eszembe, azért macskára is hasonlít, kitettünk magunkért! Hogy ne unatkozzon az egész napos álldogálásban (plusz hogy meg ne fázzon), még gombolyagot is kapott, amivel játszadozhat.

Kedvenc televíziócsatornám a nyár óta magazinformátummal is jelentkezik, amit én – sajnos – csak most vettem észre, no de még semmi nincs veszve, hiszen egyelőre a második szám kapható az újságárusoknál, ergo még van esély rá, hogy beszerezzem ezt is, és az előző, júliusi keltezésűt is. Az előfizetés egy évre 4985 forintba kerül. S hogy mi vár a mostani lapszám olvasóira?

Leabhar Gabhála Éireann - Ősi, kelta mítoszok nyomában

Szarkofágba zárt titkok nyomában - Orvosi műszerek derítik fel az egyiptomi történelmet

Nem színjáték - Hortobágyi kalandok

A rettegés és téboly vezére, Sztálin - Cári besúgó lehetett a bolsevik vezér

Gorillák testközelből - A WWF küzdelme

Őrangyalok a tengerek mélyén - Életmentő delfinek

Harc az elemekkel az elemekért - A klímaváltozás

Egységben az erő? - Nők a seregben

Jamie, a misszionárius - Interjú Jamie Oliverrel

Bombabiztos bombabiznisz - Mosolygós militari Laosz földjén

A babszemtől a kávézaccig - 2. rész

Mennyi heroint ér egy Picasso? - A világhírű lopott festmények beépülnek az alvilágba

S az elmaradhatatlan MNB-tétel:

513 /2009.
Spektrum, a világ tükre / főszerk. Kapuvári Gábor. - 1. évf. 1. sz. (2009. júl.)-. - Budapest : Spektrum Kft., 2009-. - Ill. ; 26 cm
Kéthavonként. - Címváltozat: A világ tükre - Spektrum ; Spektrum - a világ tükre
ISSN 2061-0297 = Spektrum, a világ tükre
képes magazin - ismeretterjesztés

Tegnap új páros játékot próbáltunk ki egy barátommal: egyfajta szöveges szekreterről van szó. A lényeg, hogy előre meghatározott fajtájú mondatrészeket kell egymás mellé rakni: egy jelzős szerkezetet, egy alanyként funkcionáló főnevet, idő-, hely- és módhatározót, állítmányt, újabb jelzős szerkezetet és végül tárgyat. Ja és persze a játék lényege, hogy nem láttuk, mit ír a másik.

Így születtek az alábbi mondatok:

A barátságos tűzoltóautó tegnap egy pláza wc-jében nyávogva szétszaggatta a piros kismacskát.

A kockás csuklós trolibusz az őskorban a sarki kisboltban kíméletlenül meghatározta a vad söröskorsót.

A kiváló képességű szuszmákoló rozmár, mikor a pálcán két kézzel ált a fálcán, a hűtőszekrényben szívélyesen felgöngyölítette a progresszív bolygókapitányt.

Az élemedett korú vízidémon a köztársaság kikiáltásakor egy kisgatyában kegyetlenül megette a kellemetlenkedő csíkos paplant.
 

A Magyar Nemzeti Bibliográfia 2009. évi 19. számában akadtam erre a könyvre:

9679 /2009.
Katie, Byron
I need your love - is that true? (magyar)
Szükségem van a szeretetedre vagy mégsem? : [miként vessünk véget a szeretet és az elismerés hajszolásának?] / Byron Katie és Michael Katz ; [ford. Cziczelszky Judit]. - Budapest : Édesvíz, cop. 2009. - 289 p. ; 21 cm
ISBN 978-963-529-042-0 kötött : 3490,- Ft

Nagyon kíváncsi vagyok rá. Vajon javít-e az ember életén, ha nem vágyik (állandóan) mások szeretetére és elismerésére? Vajon a kiábrándulás Bibliáját venném a kezembe, ha elolvasnám?

Mint azt bizonyára mindenki tudja, nagyon ki szoktam akadni, ha az ismerőseim állandóan azzal jönnek, hogy "de hiszen Magyarországon vagyunk, itt nem működik semmi". Ilyenkor általában nekik esem azzal, hogy no lám, ezért tart itt az országunk, mert mindenki csak panaszkodik a körülményekre, és nem azt nézi, ami a jó az életében. Most azonban én is "bort fogok inni", miközben vizet prédikálok, és kipanaszkodom magam.

Kitartó győzködés után ma végre rászántam magam, hogy adókártyát csináltassak (megint, hiszen az előző enyves kezek áldozatául esett). Szerencsésen meg is érkeztem a XIII. kerületi kirendeltségbe, ami a Nyugdíjfolyósító mögött, a Petneházy utcában található, még szerencse, hogy ilyen közel. Beléptem az épületbe, kisebb útbaigazítás-kérés után megtaláltam a sorszámtépő automatát is. A gép mellett pult állt, telepakolva mindenféle adatlapokkal, kis tépelődés után én is odaálltam a sorba, hogy a középkorú, bár már 60-hoz közelebb álló ügyintéző hölgytől információt kérjek. Elmondtam neki, mi a szitu, erre megkérdezte, hoztam-e okmánybélyeget. WTF, nem tudtam, hogy ez is kell, így hát azt feleltem, nincs nálam ilyesmi. Idegesítő mosoly kíséretében leemelt egy űrlapot a papírhalom tetejéről, elém tolta, miközben bekarikázott egy számot. 

- (mosolyogva, de undorító, vizsgáztató hangnemben) ez mennyi?

- (én, elhűlve olvasok) 2.200 forint.

Igen, a második és minden további adókártya-kiállításért 2.200 forintot kell fizetni. Még akkor is, ha nem én vagyok a hibás az elvesztésében. Ez az, amivel nagyon nem értek egyet. Az enyveskezű tolvaj, aki anno lenyúlta minden iratomat, semmit nem ér vele, én pedig a sok stresszen kívül még viseljem el ezt a plusz költséget is, amikor annyi kiadásom van/lesz amúgy is. A hölgy viselkedése pedig annyira felhúzott, hogy szó nélkül vettem át a papírt, amit felém nyújtott, még sorszámot is tépett nekem, de már az sem érdekelt. Indultam haza, velem ne szórakozzanak. És még a buszom is elment az orrom elől.

Jó ideje a telefonomban őrizgetem a Cynic júliusi, Dream Theater előtti koncertjének számlistáját, s noha már részletes beszámolót írtam a koncertről a Hangtárnok blogjára, a Cynic dalainak tételes felsorolása ott és akkor elmaradt. Most pótolom ezt a hiányt, hogy ne mindig a telefonom után kelljen szaladgálnom, ha szükségem van az adatokra :)

Tehát:

Cynic
2009.07.01
Budapest, Sportaréna

Nunc Fluens
Space for This
Evolutionary Sleeper
Adam's Murmur
Textures
The Unknown Guest
King of Those Who Know
Integral Birth

Ma este a következő levelet kaptam két e-mail címemre is:

"Kedves Krisztusban,

Ez az email, mint te, A jó Isten áldjon meg benneteket Jézus nevében

Szeretettel várunk Ön nevében a mi Urunk Jézus Krisztus Urunk, hogy én vagyok Mrs. Sxxxxx Thxxxx Köztársaság, Kuvait, ahol voltam Mr. Sxxxxx Thxxxx, aki együtt dolgozott Kuvait nagykövetséget elefántcsontpart kilenc évvel halála előtt a 12 / 01/2008 . Voltunk házasok tizenegy éves gyermek nélkül. Meghalt egy rövid ideig tartott, hogy a betegség csak négy nap. Halála előtt mindketten újjászületik keresztény. Halála óta úgy döntöttem, hogy nem férjhez újra, vagy nem kap a gyermek kívül otthonom, amely ellen a Biblia.

Amikor a néhai férje élt ő helyezte el a dolláros összegre 3,5 00 millió dollárt az állam csatlakozott a bank Abidjan Elefántcsontpart Nyugat-Afrika. Jelenleg ez a pénz még a bankban. Nemrégiben, az orvosom azt mondta, hogy ne vegye be a következő nyolc hónapban figyelhető meg daganat okozta a problémát.

Bárki, aki zavar, a legtöbb az én utazási betegség. Ismerve az állapotom úgy döntöttem, hogy ezt az alapot adományoz, hogy egy jótékonysági szervezet, amely használni fogja ezt a pénzt, ahogy megyek mandar csatolták. Szeretnék olyan szervezet, amely használja ezt az alapot az árvaház, iskolák, templomok, özvegyek, szaporító az Isten szavát, és arra törekszenek, hogy Isten háza megmarad. A Biblia tette számunkra, hogy megértsük, hogy "áldott a kéz, amely ad".
Vettem ezt a határozatot, mert nincs olyan gyermek, aki örökölni fogja ezt a pénzt, és a férjem rokonai nem keresztény és nem akarom a férjemet erőfeszítéseket kell használniuk, amelyek az emberek, akik nem hisznek Istenben.

Nem akarok olyan helyzetben, amikor ezt a pénzt nem használható olyan ördögi módon. Ezt miért vagyok ilyen határozat meghozatala. Nem félek a halál így tudom, hol van. Tudom, hogy én leszek a mellkasban az Úr. Az Exodus 14 v 14 azt mondja, hogy "Mr. harc az ügyemet, és én is az én magatartása a békét."

Nem kell semmilyen telefonos kommunikáció e tekintetben, mert az egészségem így jelenléte a férjem rokonai körülöttem mindig. Nem szeretném tudni, hogy ezt a fejleményt. Istennél minden lehetséges. Minél hamarabb kapja meg a választ adok a kapcsolatot a bank Abidjan Elefántcsontpart Nyugat-Afrika.
Mi is közzé egy levelet, hogy próbálja a jelenlegi kedvezményezett az alap-tól az Igazságügyi Minisztérium, Elefántcsontpart. Kívánom, és az egyház mindig rogaran számomra, mert az Úr az én pásztorom. Boldogságom az, hogy éltem az élet méltó keresztény.

Aki meg akarja szolgálni az Urat kell szolgálnia őt lélekben és igazságban. Kérjük, mindig imádkozni egész életedben. Felvenni a kapcsolatot a fenti e-mail, bármilyen késlekedés meg a választ ad nekem a helyszín beszerzése másik gyülekezet e ugyanerre a célra. Kérjük, győződjön meg róla, hogy cselekedjenek ennek megfelelően az alábbiak szerint. A vár, hogy megkapja a választ hamarosan.

Folytatás az Úr megáldotta.
Tisztelettel: nincs Krisztusban,

Sxxxx Thxxxx"

Hát na. Már a spam sem a régi.

Még április 22-én történt, hogy valóra vált az egyik nagy álmom, 2009-ben a negyedéves informatikus könyvtáros hallgatók közül én vehettem át az Ottovay László tanár úr (1942-2005) emlékére a család és a Főiskola által alapított Ottovay-díjat. A díjat kiemelkedő tanulmányi tevékenységet végző hallgatóknak adják, a tanárok javaslata alapján. Szalai Éva (2006) Pete Anita (2007),  és Racsko Réka (2008) után megtörtem a női egyeduralmat :D

Az ajándékba kapott emlékplaketten a tanár úr képe mellett az  "In Memoriam Ottovay László" felirat, és Seneca híres mondása: "Docendo discimus (tanítva tanulunk)" olvasható.

A díjátadó ünnepségen kiemelték azt a bloglistát, (hadd tegyem hát én is :D) melyet a szakdolgozatom mellékletenként készítettem, majd közzétettem a KATALIST-en, a könyvtárosok levelezőlistáján. Sok kiegészítést, segítséget kaptam a könyvtárosoktól, a blogjegyzéket pedig változtatás nélkül átvette a Hargita Megyei Magyar Iskolakönyvtárosok Egyesülete is. A munka folytatásaként egy RSS-gyűjteményt készítettem a lista tételeiből, továbbá tematikus rendbe soroltam az igen terjedelmes, átfogó jegyzéket.

A 128. bejegyzést (informatikusok számára ez igenis kerek szám! :D) sok szeretettel dedikálom Trinitynek, a Hangtárnok blog szerkesztőjének, az EKF egyáltalán nem "néha-néha" tanárának :), a segítőkész konzulensnek, a kiváló zenei könyvtárosnak, és nem utolsósorban lelkes zenerajongónak!

VIGYÁZAT! A növény tartásához, gondozásához fülvédő hordása kötelező, dobverőktől, dobfelszerelésektől távol tartandó!

A tegnapi napon a 2003. decembere óta vezetett blogomra megérkezett az első komment! Annyira meghatódtam, hogy Krisztián kérését, illetve inkább ötletét gyorsan meg is valósítottam. Annyi tartozik még hozzá, hogy a "MI" szót nem véletlenül emeltem ki és különítettem el, egyrészt így jobban hasonlít az eredeti logóra, másrészt a lap közösségi mivoltát is hangsúlyozza talán.

Javában dúl a polgárháború írom a második szakdolgozatomat, a blog és az internetes újságírás egymásra hatásáról, és éppen irodalmat kerestem, amikor egyszer csak, derült égből villámcsapásként az alábbi levelet kaptam a KATALIST-en:

The SAGE Journals Online platform provides users with access to one of the largest and most powerful collections of social science, humanities, and science, technical, and medical content in the world. SAGE is also the world’s leading publisher of research methods and during the trial you will be able to search more than 25 research methods journals from qualitative, quantitative, and mixed methods to evaluation.

You can now register for free online access to more than 500 SAGE journals in Business, Humanities, Social Sciences, and Science, Technology, and Medicine with content available from 1999-current until April 30, 2009!

Register Here:
http://emessage.sagepub.com/emessageirs/servlet/IRSL?v=3&l=5&r=3595&m=13526&e=2

Registration only takes a couple of minutes and then you can access all 500+ SAGE journals on our award-winning online platform SAGE Journals Online!

Gyorsan regisztráltam is, és príma tanulmányokkal lettem gazdagabb. Április 30 még odébb van, a szakdolgozatokat pedig 20-ig úgyis be kell fejeznem. Próbáljátok ki Ti is, megéri!

A KönyvesBlogon olvastam, hogy néhány filozófiai művet, pl. Heidegger Lét és Idő című könyvét új, mondhatni, XXI. századi borítóval adták ki. Nekem személy szerint elnyerte a tetszésemet, szívesen fogadnék még ilyen műveket. Pl. Fichte - Az ember rendeltetése című írását nagyon megnézném ilyen "újradesignolt" borítóval. 

(Az eredeti képet a The Book Design Review című blog közölte. )

Azzal a csontig hatoló hideggel kezdődött az egész. A hely valami szálloda, vagy szanatórium, vagy én nem tudom, miféle lehetett korábban, de hogy nagyon huzatos, az biztos, kabátban kellett flangálnom egész este. A belső kialakításra mindazonáltal nem lehetett panasz. Tágas, ízléses, raver szíveket megdobogtató narancssárga falak, és egy különlegesség, amit máshol nem láttam még. Vannak ezek a batikolt lepedők, amelyeket dekorációs céllal akasztanak ki mindenhová. Ilyen drapériák hatását akarták megteremteni a falon, a célra azonban festett lencséjű projektorokat (vagy diaképeket) alkalmaztak, nagyon ötletesnek és eredetinek találtam. A pultnál egy doboz RedBull (koncert előtt nem iszom alkoholosat, megfogadtam) 650 forintba kerül, de ezt az érvágást még hajlandó vagyok elviselni. Rövid időn belül "be is üt", pörgök is rendesen, mint a szélmalom, ekkor azonban kiderül, hogy az előre tervezett 21:00 helyett csak kb. 23:00-kor állhatunk színpadra. Paff, gyorsan érkezett, felpörgetett állapotom úgy elillan, mintha ott sem lett volna, valamivel később még egyet elfogyasztok hát, és ingajáratban közlekedem a koncertterem, az előtérben ücsörgő ismerősök, és a backstage között, ahol ellenőrzöm, megvannak-e még a holmijaim. A színpadon derekasan daráltak a meghívott zenekarok, javarészt a prog metal/death metal műfajából válogatott a szervező erre az estére. Kezdés előtt 20 perccel már mindannyian a backstage-ben vagyunk, és elkezdünk bemelegíteni, pengenek a húrok a gitáron és a basszeron, én pedig meghúzom az utolsó csavart a duplázón, újra megszámolom a cineket, igen, eleget hoztam. És végre elfoglalhatjuk a helyünket a színpadon, gyorsan felszerelek, és ekkor jön a harmadik probléma, a lábdob, és a rá erősített duplázó is ide-oda billeg, a dalok végén így folyton húzkodhattam. A Six Feet Under Lycantrophiájával kezdtük az estét, majd érkezett a hamisítatlan Enemiga-set, nyers és matek felváltva bombázza kb. 15-20 fős hallgatóságunk füleit. A Hydrophobia című, egyik legösszetettebb dal közben egyszer csak a gitár megszűnt létezni mellettünk, harmadik sokk. A basszusgitárossal valahogyan sikerült végigküzdeni a számot, meg is kaptuk érte a szórványos tapsot, a következő pár percben pedig megpróbáltunk életet lehelni a gitárfejbe. Hál'istennek sikerült, így be tudtuk fejezni a bulit, közben remek stagediving is volt, amin mi legalább olyan jól szórakoztunk, mint a színpadbúvárok. 

Összességében nincs okom panaszra, pár bosszantó apróság elkerülésével azonban ez még jobb buli lehetett volna, mint amilyenre sikerült. 7/10.

A setlista, ha jól emlékszem, az alábbi dalokat tartalmazta, nem sorrendben:
Six Feet Under - Lycantrophy (cover)
Lamb of God - Omerta (cover)
Episodes of a Forgotten Story (Part II. - Decadence, Part. III. - Salvation)
Eyes as a Gift
Ode to the Concrete Siren
Hydrophobia
Shot to The Head
When the Elders Die
Solen Skiner för Oss Idag

Példátlan pánik tört ki Egyiptomban, miután egy SMS elolvasása után vért hányt, szívrohamot (és/vagy agyvérzést) kapott és meghalt egy férfi. A hírt az Egyptian Gazette című, 1880. január 26. óta megjelenő (tehát igen nagy múltú, így minden bizonnyal jelentős orgánumnak számító) újság hozta le, akkora felhajtást indítva az ügy körül, hogy végül a kormánynak is meg kellett szólalnia: közleményben nyugtatott meg mindenkit az egészségügyi és belügyminisztérium is.

A hírlap szerint a Kairótól délre fekvő Mallawi városában élő áldozat egy különleges számkombinációt tartalmazó sms-t kapott, melyről csak annyit tudunk, hogy [figyeljetek, milyen rémisztő!] egy pluszjellel kezdődik, és a végén három darab 1-es áll. A minisztérium közleményében az áll, hogy a haláleset és az sms összefüggéséről szóló pletyka minden tudományos eredménynek ellentmond; az országban hasonlót még nem tapasztaltak. A biztonság kedvéért azonban letartóztattak három olajipari munkást, akiket a lavina elindításával vádolnak.

Azt-a-hét-meg-a-nyolc-át! Most aztán már tényleg van mitől félnünk! A könyvtárban, ahol dolgozom, röpke ötletbörzét tartottunk azokból az alkotásokból, amelyek efféle témákkal foglalkoznak: ilyen pl. a Death Note, (van második, sőt harmadik rész is, továbbá rajzfilmsorozat), ahol a főhős egy Shinigami (halálisten) füzetét felhasználva bűnözőket gyilkol, áldozatai - ha a füzetben máshogy nem rendelkezik a tulajdonos - szívroham következtében halnak meg. Ilyen volt a Kör című, japán eredetiből forgatott remake, mely az ismeretlen eredetű videókazetták nézegetésének veszélyeire hívta fel a figyelmet, a Nem fogadott hívás szereplői pedig egy telefonhívás fogadásakor saját haláluk hangjaival szembesülnek. Kíváncsi vagyok, lesz-e film ebből az esetből is :)

Azt hiszem, a tegnap estét jó darabig nem fogom elfelejteni. Az első pár napban nem is nagyon tudnám, mert emlékeztetne rá a nyakam merevsége és fájása, a többi napon már egyszerűen csak nem akarnám feledni. Egy Opeth-tribute banda koncertjére került sor ugyanis az After Music Clubban (öreg rockerek még Marco Polo Club néven ismerhetik). Az eseményt már hetekkel ezelőtt kinéztem a zajlik.hu koncert-adatbázisában, és a napok múlásával egyre nagyobb várakozással fordultam a dolog felé, lévén az Opeth a Dream Theater mellé kezd felzárkózni a "legnagyobb kedvencem" kategóriába. A tegnap után azt mondom, abszolút megérte a várakozás. A srácok akkora hangulatot varázsoltak a csöppnyi kis hely színpadáról (ahol már jómagam is játszottam az Enemigával), hogy azt csak az "elemi erő" kifejezéssel lehetne visszaadni. Talán azzal se tökéletesen. Az estét Hubertussal és némi sörrel indítottam, miközben a Reason zenekar tette a dolgát a színpadon. Bevallom, a kicsit Porcupine Tree-s zenéről először nehezen tudtam elképzelni, vajon miért ajánlják Opeth-rajongóknak, a műsor vége felé azonban terítékre kerültek erősebb énekkel kísért számok, és valamelyes matekozás is. Engem már akkor megfogott a dobos, Vaczó Gábor játéka, és a szokásos kettő helyett három felső tamja. Az átszereléskor ő a helyén is maradt, hiszen a City of Moonban is ő játszik, Martin "Axe" Axenrotot megszemélyesítendő. A zenekar (pont, ahogy kell, két gitár, basszer, dob, és női billentyűs) mögé ripsz-ropsz felkerült egy hatalmas Opethes lepel, majd rövid beállás és egy húrszakadás miatti gitárcsere után el is kezdődött a svéd szellemidézés. Mégpedig telitalálattal: Coil. És - megint csak, ahogy a nagykönyvben meg van írva - a női ének is megvolt. Gondoltam, és gondolatomat továbbítottam is a mellettem álló Blackwater Park-ot viselő egyénnek, hogy ezt csak egy Heir Apparent követheti. Négy beszámolás, és valóban elindult a Heir Apparent. És elindult a hatalmas megőrülés, kegyetlenül erős track ez, felszabadult a bennem rejlő, régóta gyülemlő feszültség, és együtt énekeltem/ordítottam Mikael "Peti" Akerfeldt-tel a nóta sorait, ráztam a fejem a gyilkos riffekre, a zenekar hihetetlenül együtt volt, panaszra semmi ok. Alig pár percnek tűnik ez, az albumon csaknem 9 perces darab, az utolsó lassú riffből kibontakozó gitársikolyba Vaczó 4 gyors tempójú beszámolása után az egész közönség felordított, következett az a bizonyos De-li-ve-rance. Nem hittem a fülemnek, kedvenc albumom legkedvencebb dala áramlott végig rajtam, mint valami elektromos áramütés (a fejrázás legalábbis erre utalhatott :D) ...és messzire szállt a dallamos ének, deliverance... deliverance... és következett az, amire az egész dal alatt vártam, a matektéma a végén! Hetekbe telt, míg a dobtémát megfejtettem, és azóta nem tudom elfelejteni... (tupatutupa-patutupatu-tupatutupa-tupappatutupatu). Végre levegőhöz juthatok, mert egy Still Life-os nóta következik, amit sajnos nem tudtam beazonosítani (update: a Godhead's Lament-ről volt szó). Azért persze ez is üt, de én inkább a pultnál pihegek, és jól is tettem, hogy ekkorra időzítettem a lazítást, mert bőven van rá időm: az első zúzdablokk után a Damnationt veszik elő, a klasszikus Windowpane érkezik. Éneklő, lágyan ringó közönség, igen, ilyen is kell, ettől Opeth az Opeth. Meg persze attól is, amit ezután mutattak be, vissza a zúzdába, megint egy Deliverance-albumos kedvencem, Master's Apprentices. Ezzel a számmal, ami barátok között is simán veri a 10 percet, a végéhez közeledett a műsoridő. Legalábbis én azt hittem. De egy Opeth-buli mit ér a Blackwater Park album nélkül? Gyors egymásutánban, hadd szóljon: The Leper Affinity, majd Bleak. Jézusatyaúristen. Komolyan gondolkodom azon, vajon életbiztosítás nélkül elmenjek-e a "valódi" Opeth bulijára, mert ha már a tribute-on majdnem végkimerülök, mi lehet, ha egyszer az igaziak állnak előttem/fölöttem? A töprengésből megint a Still Life ébreszt fel: Demon of the Fall, és a végén pedig a Ghost Reveries-rajongók (egyet egészen biztosan láttam) is megkapják a magukét: Ghost of Perdition, és már tényleg búcsúzásként egy ballada: Face of Melinda. Tömény, nagyon nagyon tömény, mint a fekete abszint. Nem is nagyon hiányoltam semmit, talán egy icikepicike Morningrise-ocska beleférhetett volna az egyébként zseniálisan összeválogatott setlistába. De panaszra nincs okom, srácok, engem meggyőztetek, találkozunk legközelebb!

Akkor tehát még egyszer:

City of Moon (Opeth-tribute)
2009.03.13, péntek
After Music Club

Coil
Heir Apparent
Deliverance
Godhead's Lament
Windowpane
Master's Apprentices
The Leper Affinity
Bleak
Demon of the Fall
Ghost of Perdition
Face of Melinda

ki-ki nyugalomba. A hét közepén itthagyott engem a pendrive-om, meghalt, eltemettem, s vele együtt majdnem magamat is, hiszen a szakdolgozatomból 6 oldal csak ezen a hordozón volt megtalálható. Mondjuk az elhalálozás mellett szól, hogy már jó régóta a birtokomban van, még valamikor érettségi előtt jutottam hozzá, akkor még 12-13e Ft körül volt az áruk az efféléknek. 128 megányi anyagot bírt el, és mp3-lejátszóként is funkcionált, amíg meg nem hibásodott az érintkezője, és el nem lehetetlenült a zenehallgatás. Utána már csak adathordozóként cipeltem, látott rengeteg beadandót és egyéb dolgokat. Béke veled, használni már nem foglak. 

Nem vagyok nagyon oda az alternatív zenékért, de a most következő szám valamiért megtetszett:

Végérvényesen elkezdődött az utolsó félévem az Eszterházy Károly Főiskola informatikus könyvtáros - kommunikáció szakán. 17:55-öt mutat a Líceumban elhelyezett gép órája, ahol éppen ülök, a szakdolgozatom első része utolsó mondatainak leírása után [továbbá a nap első részében egy zenei könyvtári munka, szerkesztőségi gyakorlat és intézményi gyakorlat órák után]. Tulajdonképpen valahogy úgy vagyok ezekkel, mint anno az érettségivel. Nem hittem volna, hogy ilyen gördülékenyen fog menni. Gimnáziumi éveim alatt egyfolytában arra gondoltam, hogy hogyan fogok tudni leérettségizni, aztán amikor a feladatlapok előtt ültem, illetve a vizsgabizottságnak ismertettem a kihúzott tételemet, arra gondoltam, ennyi? Ennyi lenne, amin 12 évig paráztam? És most, lassan 4 év után, ugyanezt érzem. Amikor idekerültem, tudtam, hogy valamikor úgyis szembe kell néznem a fenyegető rémmel (sőt, rémekkel, hiszen a jelen állás szerint mindkét szakon végezni fogok), és féltem tőle, hiszen még 5-10 oldalas beadandó dolgozatokat is csak vérrel és verítékkel tudtam kiszenvedni magamból. Nem vagyok egy túl bőbeszédű ember, ez a helyzet. Ma azonban már a 16. oldal végén tartok, és szűkebb témámról (a könyvtári blogokról) még egy szó sem esett. A kommunikáció szakos dolgozatról ne is beszéljünk... :D

Pár napja indítottam egy másik blogot, ugyancsak a Freeblog ölelő karjaiban: a GVM Records albumkritikákat közöl a 2009. év zenei terméséből, és szerzőjének fantáziájából (döntően az utóbbi). Vegyétek, vigyétek! (ma a szerkesztőségi gyakorlaton a tanár is véleményt mondott róla, meglepődtem, de hát ilyenekkel jár, ha az ember az iWiW üzenőfalán reklámozza magát... :D

Így néz ki egy rádióstúdió, ahová bekíváncsiskodtunk. Egy kommos legyen érdeklődő! :)

E régi szalagos magnók láttán még most is elfog a nosztalgikus érzés, és szerezni akarok én is egy hasonlót. Kb. mint mikor legutóbb a CD Pincében bakeliten láttam metálzenét :D

A Temesvári Rádió magyar stúdiójának ajtótáblája.

Ez pedig az Agenda lapcsalád szerkesztőségének díszes bejárata.

Annak idején elfelejtettem írni a kötelező tanulmányi kirándulásomról, csak a Líceumi Palettában jelent meg róla egy rövid cikk, amelyet - szokott lustaságomból eredően - most itt is közlök, kiegészítve azonban pár képpel.

A Kommunikáció Tanszék nyomtatott és elektronikus sajtó szakirányosai október 16-17-én ismét nyakukba vették a világot, tapasztalatszerzés és látókörbővítés céljával. A végállomás Temesvár volt, a nagy távolsághoz pedig – sajnos – kora hajnali indulás is társult (vajon mennyire döntött jól, aki le sem feküdt?) [az albérlet és a buszút közötti időszakot könnyes kacagással töltöttem, csoporttársam olyan káromkodáshalmazt imprózott az Érsekkerten való átkelés közben, szidva a korai indulást, hogy hihetetlen. És még baglyot is hallottunk!] A hosszú utazás első kilométereit tehát többnyire alvással töltöttük [az útvonal első szakasza ki is maradt, de Szeged biztosan szerepelt, ott vettük fel két kísérőtanárunkat] a délelőtti órákban azonban már mindenki felébredt, és várta, hogy megérkezzünk első programunk helyszínére. Ez pedig nem volt más, mint a Temesvári Magyar Ház, itt kapott otthont a Heti Új Szó című magyar lap szerkesztősége. A hetilapként 1994 óta működő, négy megyében terjesztett médiumnál egy maroknyi belső munkatárs, kb. 3 tudósító és néhány külső alkalmazott dolgozik, az újság pedig közel 4000-es példányszámot ér el. Támogatóit, adományozóit a Heti Új Szó Baráti Köre nevű civil szervezet fogja össze.

     A szerkesztőség és a szintén az épületben található Bolyai János emlékterem megtekintése után továbbálltunk, hogy megtekintsük a helyi magyar nyelvű TV és rádió stúdióit, melyeknek egy volt kollégiumban találtak helyet, nem messze a Magyar Háztól. A hetente egy napot kitöltő magyar nyelvű tévéadásokat egyetlen teremben, külön-külön díszletekkel veszik fel [mostanában hallottam, hogy több ország betelefonálós játékait magyar stúdióban rögzítik, gondolom, hasonló körülmények között], a két szobát elfoglaló magyar rádió pedig kora délutánonként egy órás adással jelentkezik. Egyes műsorokat, pl. interjúkat, magyar és román nyelven is sugároznak. A rádió hallgatottsága – noha felmérést még nem végeztek – körülbelül 10.000 főre tehető, többnyire az idősebb korosztályból. A műsorok általában ifjúsági, orvosi, kulturális, egyházi témákat ölelnek fel, de vannak magazinok és kívánságműsor is – derült ki a korszerűen felszerelt stúdiók megtekintése közben.

     Az első nap programjának hivatalos része ezután véget is ért. Miután elfoglaltuk a vasútállomás melletti szállásunkat, ki-ki a maga módján felfedezte a várost, és a szórakozási lehetőségeket, így az este kocsmatúrával és beszélgetéssel telt el. [csoporttársakkal pizzázni, majd inni mentünk, jól átvágtak a pizzázóban, oda sem megyek többet...]

     Második napunk a belvárosban kezdődött, [a főutcán való végigsétálás után, ahol alkalmam nyílt némi pályaszámtani vizsgálatokat folytatni, hihetetlen itt a troliforgalom:D] az Agenda címet viselő román nyelvű lapcsalád szerkesztőségében, ahol az alapító főszerkesztő, Kovács Zoltán fogadott minket, étellel-itallal, ajándékokkal, és persze rengeteg hasznos információval a lap múltjáról és jelenéről. A közel 100 munkatárssal dolgozó újság legfontosabb jellemzője a politikamentessége (a hetilapban valóban kerülik, a napilap azonban szükségszerűen tartalmazza, bár a lehető legkisebb mértékben). 50 ezres példányszámával ez a legnagyobb országos hetilap Romániában, rendkívül olcsón.

     A szerkesztőségből távozva, roskadozva az ajándékcsomag súlya alatt [egy üveg bor, töméntelen mennyiségű, többnyire román nyelvű újság, illetve egy érdekes, forgatható számológép], idegenvezetéses városnézés következett, melynek során Temesvár főtereit, és nevezetességeit jártuk végig. Megtekintettük Dózsa György egy éjszaka a helyére „lopott” szobrát, láttunk egy emléktáblát, melyről kivágták a magyarok szót, felkerestük Kós Károly szülőházát, és Ady ideiglenes lakhelyét is. A látnivalókban és élményekben rendkívül gazdag túra végén úgy éreztük, már csukott szemmel is megtalálnánk bármit ebben a nagyvárosban, s az idő előrehaladtáról már egyre nehezebben mozduló lábunk is tanúskodott. [én pedig úgy éreztem, már nem tudhatok meg többet a mellettünk elhaladó villamostípusokról és pályaszámaikról] Így hát hazafelé vettük az irányt, s talán még Debrecenben is az emlékektől volt hangos a busz…

Eddig a cikk. A dőlt betűs, zárójeles kiegészítéseket most, a blogoláskor tettem bele, az eredetiben nem szerepelnek. Nézzük akkor most a képeket!

Az FLX-272 rendszámú gépjármű, mely hűséges kísérőnk volt a két nap során.

Keleten még a WC-nek is ilyen kulturált külsőt adnak. Ez az épület a határon állt, ahol második kiszállásos pihenőnket tartottuk, pénzváltással, satöbbivel.

Revolutiei út 8., a Heti Új Szó magyar nyelvű hetilap szerkesztősége. Ezt tekintettük meg először.

Ez a két kép a Temesvári Rádió és Televízió épületénél készült, nem messze a Heti Új Szótól. 

Egy csoporttársam küldte e-mailben az alábbi történetet:

"Hideg januári reggel volt amikor egy ember megállt egy Washington DC-i metróállomáson és hegedülni kezdett. Hat Bach darabot játszott összesen negyvenöt percen keresztül. Ezalatt az idő alatt több mint ezer ember fordult meg az állomáson, legtöbben a munkahelyükre igyekeztek a csúcsforgalomban.

Az egri vegyes társaság kitartó unszolásának engedve rászántam magam, hogy a tanítás nélküli február egy hetének hétfőjét itt töltsem Egerben, és tradicionális helyünkre, a Kazamata borozóba látogassunk retróbuliba. Úgyhogy a vasárnapi próba után kocsiba vágtuk magunkat, és szakadó hóesésben érkeztünk meg Eger városába. Gyors ismerőslátogatás után végül a nemrégiben megnyílt SIN Bárban fejeződött be a vasárnap, ezt a helyet minden keményzenét kedvelőnek csak ajánlani tudom, barátságos árak, előzékeny személyzet, poszterek és a hangfalakból dübörgő rock és metál! És a kényelmes fotelek! 

Hazaérkezésünk után bevágódtunk a tévé elé, és valamelyik esti csatornán éppen egy érdekes DVD-ről esett szó. A címe: Csábító szexpozíciók, és az alábbi leírást adják róla (pl. a Velvet Plaza vagy a NetPiac):

A Csábító szexpozíciók egy mai szerető elengedhetetlen szexuális útmutatója. A filmben Crystal Lowe és Natasa Ray 27 erotikus pozíciót mutat be három gyönyörű pár segítségével. Kövesse végig a DVD tartalmát a bevezetőkkel és instrukciókkal együtt, vagy válassza az érzéki szeretkezési módot és hallgassa a kellemes zenei aláfestést a háttérben, miközben Ön és a párja szeretkeznek. Egy kis szórakozásra vágyik? Csak kapcsolja be a véletlenszerű jelenetválasztást! Nézze végig három különböző módon a végtelen lehetőségek tárházát!

(A téma iránt érdeklődők számos más anyagból is elleshetnek ötleteket: ilyen pl. az Erotikus szexpozíciók; A lenyűgöző emberi test - A szex anatómiája, és persze különböző Káma-Szutra kiadványok :))

Reggel is tévéztünk egy kicsit, az Eger TV felvételről közvetítette a városi könyvtárban Nagy László (1925-78) tiszteletére rendezett emlékülést, felolvasásokkal, élménybeszámolókkal, énekléssel. Az eseményről Zsoldos Marianna (Trinity) is tudósított a zenei könyvtár blogjában, ebben a bejegyzésben. 

Tovább dolgoztam a szakdolgozatokon, az egyiknek a vázlata gyakorlatilag teljes, már csak a kidolgozásra vár, most a kommunikáció szakos témámhoz (ld. pár bejegyzéssel lejjebb) keresgélek valami használhatót, néhány tanulmánnyal már gazdagabb vagyok, a Médiakutató c. folyóirat ezúttal is a segítségemre segített, az itt talált anyagok irodalomjegyzékéből pedig sok új olvasmányt megismerhettem, továbbá sikerült beszerezni Aaron Barlow: Rise of the Blogosphere című könyvét, amely az amerikai sajtó és a blogok összefüggését vizsgálja, amint lesz időm rá, el is kezdem feldolgozni. (Amazon-adatlap itt!)

... helyesebben végül maga az állat nem jelent meg az álmomban. Egy kedves ismerősömmel úsztunk a tengerben, ő pedig azt javasolta nekem, menjünk, ússzunk el egy távoli öbölig (az öbölnek valami hosszú B-betűs neve volt), és ott figyeljünk meg egy nagy bálnát (ez is B-betűs:)). A cetlesre végül nem került sor, úszás közben társam rájött, hogy időhiányban vagyunk, és sietnünk kell vissza a partra, és ha az öbölig úsznánk, nem érnénk vissza időre. Visszatértünk hát a partra, én pedig összeszedtem a parti házacskában a szétszóródott dobverőket. A továbbiakra sajnos nem emlékszem :(

Kis érdekesség:

CET (BÁLNA) - Magabiztosság, jó fellépés, értelmes bátorság. Jól tudod képviselni a saját érdekeidet.

ÚSZÁS, ÚSZNI- Úszni természetes vízben, folyóban, tóban: kikapcsolódás utáni vágy, alacsony teherhíró képesség.

Az elszalasztott cet azonban ébren sem hagyott nyugodni, ezért jeleztem az ismerősök felé, hogy bálnákra van szükségem, kaptam is:)))